FONTOS Milliónyi magyar lakik romos ingatlanban, de átfogó segítség nélkül sosem lesz felújítás
Hatalmas különbségek a fővárosban: az egyik kerületben elúszik a vagyon, a másikban mintaszerűen épülnek az új lakások

2026. július 09. 16:00 | Gulyás Veronika

Hatalmas különbségek a fővárosban: az egyik kerületben elúszik a vagyon, a másikban mintaszerűen épülnek az új lakások

A lakhatási válság Magyarországon Budapestet érinti a leginkább, hiszen itt történt a legnagyobb lakásdrágulás az utóbbi tíz évben, nincs intézményi bérlakáspiac, elszálltak az albérletárak és a megélhetési költségek is magasabbak, mint másutt. A probléma lehetséges megoldásairól sokszor írtunk, legutóbb például itt – ezek egyike lehet az önkormányzati lakásállomány megfelelő, illetve magasabb hatásfokú kihasználása. Az Állami Számvevőszék évek óta vizsgálja önkormányzatok saját tulajdonú lakásainak hasznosítását, idén eddig négy budapesti kerületről tette közzé a témát körüljáró jelentését, motiválva a magasabb fokú kihasználást és átláthatóbb gazdálkodást. A kormány tervezett bérlakásprogramjáról egyébként szó lesz a Portfolio Property Investment Forum konferenciáján, érdemes lesz ott lenni!

Melyik városrész lesz a következő évek nyertese Budapest ingatlanpiacán?

2026. július 06. 13:00 | Portfolio

Melyik városrész lesz a következő évek nyertese Budapest ingatlanpiacán?

A legjobb ingatlanbefektetések ritkán akkor születnek, amikor már mindenki biztos a piaci fordulatban. A budapesti újlakáspiacon most éppen az a kérdés, ki meri felismerni a következő növekedési ciklus előtti beszállási pontokat — és mely városrészekben maradt még valódi felzárkózási potenciál. A lokáció önmagában ma már kevés: az értékállóságot egyre inkább az infrastruktúra, a bérbeadhatóság, a zöldfelületek és a komplex városnegyed-fejlesztések által kínált életminőség határozza meg.

Olyan üzletet nyitott a Tesco, amilyen még nem volt Magyarországon

2026. május 21. 08:35 | Szász Péter

Olyan üzletet nyitott a Tesco, amilyen még nem volt Magyarországon

Megnyílt Budapesten az első hivatalos franchise rendszerben működő Premier-bolt, amely egyben az Egyesült Királyságon kívüli első ilyen üzlet is. A Nagy-Britanniában közel ötezres hálózattal és több mint harmincéves múlttal rendelkező élelmiszer-kiskereskedelmi lánc a Tescóval együttműködésben lépett a magyar piacra. A XIII. kerületi, mintegy 200 négyzetméteres bolt nagyjából négyezer terméket kínál, és a nagybevásárlás mellett a gyors, kényelmi vásárlást is kiszolgálja.

Végleg eltűnhet a közkedvelt magyarországi zöldzóna: elképesztő, mit építenek a helyére a helyiek megkérdezése nélkül

2026. április 22. 11:53 | Portfolio

Végleg eltűnhet a közkedvelt magyarországi zöldzóna: elképesztő, mit építenek a helyére a helyiek megkérdezése nélkül

Több ezer lakásos megaprojekt írhatja át a budapesti Népsziget jövőjét, miután a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította a területre szánt ingatlanfejlesztést. A főváros és az érintett kerületek élesen tiltakoznak a helyi szabályozásokat felülíró, hatalmas léptékű beépítés ellen. A projekt ugyanis megfelelő közlekedési és árvízvédelmi infrastruktúra hiányában veszélyezteti a félsziget zöld, rekreációs jellegét - jelentette a Pénzcentrum.

Pórul jártak az eladók: elszálltak az árak az állami program miatt, tömegével tűnnek el a vevők az eddigi kedvenc környékről

2026. április 16. 10:31 | Portfolio

Pórul jártak az eladók: elszálltak az árak az állami program miatt, tömegével tűnnek el a vevők az eddigi kedvenc környékről

A XIII. változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont a Duna House 2026 márciusi vevői érdeklődési adatai szerint, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi, ami mögött részben az Otthon Start program által felpörgetett áremelkedés állhat.

Választás 2026: módosul a voksolás lebonyolítása több nagy körzetben

2026. április 04. 11:53 | Portfolio

Választás 2026: módosul a voksolás lebonyolítása több nagy körzetben

Azokban a szavazókörökben, amelyeket az átjelentkezéssel szavazók számára jelöltek ki, és ahol a névjegyzékben szereplők száma meghaladja az 1500 főt, a helyi választási iroda vezetője legkésőbb jövő keddig dönthet a névjegyzék felosztásáról. Erre a nagy létszám miatt a szavazás gördülékeny lebonyolítása érdekében van szükség – számolt be az MTI.

Tovább bővül Budapest egyik legnépszerűbb új városnegyede – év végén átadásra kerül a Duna Terasz Vista

2026. április 02. 14:00 | Gulyás Veronika

Tovább bővül Budapest egyik legnépszerűbb új városnegyede – év végén átadásra kerül a Duna Terasz Vista

A Duna Terasz Vista a XIII. kerület Duna-partján elhelyezkedő lakópark, melynek fejlesztője a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport. A XIII. kerület a lakóingatlan-építés szempontjából az egyik legnépszerűbb lokáció, ezt jól jelzi, hogy a fővároson belül itt kapták a második legtöbb építési engedélyt tavaly a fejlesztők, beruházók. A családokra is koncentráló fejlesztői attitűdről, a környéken zajló városrehabilitációról, a 15-perces város koncepciójáról és az élhető lakhatásról a cég ügyvezetőjével, Tóth Csabával beszélgettünk, és gondolatban meglátogattuk a Duna-parti játszótereket, a hatalmas, napsütötte, családbarát lakásokat és teraszokat, ahonnan bringával lehet munkába járni, van elég ovi, és még a hajód is kiköthet.

Elindult Vizafogó legzöldebb lakóparkjának értékesítése

2026. február 16. 14:00 | Portfolio

Elindult Vizafogó legzöldebb lakóparkjának értékesítése

Új fejezethez érkezett az iDOM: a cég az elmúlt évek sikeres budapesti lakófejlesztései után a XIII. kerületben készül átadni következő nagy projektjét, miközben már elindította a Beluga Garden értékesítését is - mondta el a Portfolio-nak Zentai Péter, a vállalat tulajdonosa. A szakember szerint a vevői döntésekben egyre meghatározóbb az energiahatékonyság, a kiszámítható fenntartási költség és a gondosan megtervezett alaprajz, a központi elhelyezkedés és a zöld környezet pedig továbbra is erős keresleti tényező.

Meglódult az új lakások építése Budapesten: mutatjuk, melyik kerületekben várható a legtöbb átadás

2026. február 05. 11:21 | Portfolio

Meglódult az új lakások építése Budapesten: mutatjuk, melyik kerületekben várható a legtöbb átadás

Megugrik idén a budapesti újépítésű lakások kínálata, a bejelentett fejlesztések és a megindult értékesítések alapján, az OTP Ingatlanpont friss elemzése szerint. Idén a 9000-et is meghaladhatja ezek száma, de még 2027-ben is 8000 körül lehet a jelenlegi adatok alapján az új átadások száma a 2025-ös 8700 darab után, ahogy egyre több új nagy projekt indul az Otthon Start hitelprogram miatt. Mutatjuk, melyik kerületekben várható idén a legtöbb átadás.

Titokzatos ételmérgezés a fővárosban: a héten fény derülhet az igazságra

2025. november 24. 13:39 | Portfolio

Titokzatos ételmérgezés a fővárosban: a héten fény derülhet az igazságra

A XIII. kerületben történt tömeges ételmérgezés pontos oka továbbra sem ismert, noha a november 6-i eset óta több mint két hét telt el. A hatóságok a november 24-i hétre ígérik a vizsgálatok lezárását, miközben a szülők és az érintett intézmények vezetői egyre türelmetlenebbül várják a válaszokat - írta a Telex.

Részletes keresés